9. rész: Maggie Berry életútja – Az örökbefogadás

(Előzmények: Maggie Berry életútja -- Szakmai karrier)

3. fejezet

Az örökbefogadás

Maggie Berry napjai a vendéglő átvétele után már szinte mindig ugyanúgy teltek, napról-napra és reggeltől-estig szorgalmasan szorgoskodott házias éttermében, s születésnapjáig észre se vette, hogy a napok, a hetek és az évek milyen gyorsan elreppentek egymás után. Haja megőszült, háta kissé meggörbült és járása is már lassabbá vált, s bizony ezekkel együtt magánya is egyre elviselhetetlenebbé vált.

Egy nap aztán történt, hogy a helyi általános iskola igazgatónője nagyon szépen megkérte, hogy a simgyerekek azévi farsangjára süssön palacsintákat és farsangi fánkokat. Maggie ezer örömmel vállalta el a feladatot és szabadnapján kora hajnaltól kora délutánig szívesen állt a tűzhelye előtt és fáradhatatlanul sütött.

Este aztán az igazgatónő persze alig győzött hálálkodni, hogy a kicsi simeknél micsoda hatalmas sikert arattak a leszállított ínyencségek. Maggie is látván a lurkók boldogságát kimondhatatlanul örült, de szívét hirtelen gyötrelmes fájdalom kezdte mardosni…

Eszébe villant a múlt… A múlt, mely e pillanatig hosszú ideje nem kísértette…

Fáradt volt, azt az éjszakát mégis szemhunyás nélkül töltötte az ágyában. Kis párnáját szorosan magához ölelte és egy régi kopott fényképet és egy újság cikket szorongatva némán hullottak a könnyei.

Dr. Jerry Berry régészprofesszor és családja az egyiptomi Al Simhara-ba

„Al Simhara parti őrsége hajókat, repülőket bevetve hétvégéig még keresi a két héttel ezelőtt ismeretlen okból elsüllyedt kutatóhajó hiányzó két túlélőjét! A hajón tartózkodó 10 fős legénységet és a személyzetet sikerült kimenti, de a híres régészprofesszort Dr. Jerry Berry-t és csecsemő kislányát még mindig nem találják…”

Maggie fájdalma reggelre valamelyest csillapodott és nagy elhatározássá alakult állt.

Maggie Berry

Első lépésként olyat tett mire eddig még gondolni sem bírt: Kivett egy nap szabadságot!

Szándéka annyira komoly és erős volt, hogy a szabadnapjáig nem várhatott!

Aztán a telefonhoz ment és az árvaházat tárcsázta.

Maggie Berry

Nem sokkal később egy nővér érkezett meg egy kis kosárral a kezében. Maggie mikor meghallotta a kocsiajtó csapódását felpattant a karosszékéből és az ajtóhoz sietett. Izgatottsága az egekbe szökött és alig várta, hogy megpillantsa, hogy kit rejt a pöttyös kosárka.

Na és kit rejtett? Egy gyönyörű szép szőke kislányt, ki a játék mackójával játszadozott! Maggie alig akart hinni a szemének.

Maggie Berry és Jessica Berry

Szívét leírhatatlan boldogság öntötte el és a kislányhoz lépett, hogy a karjába vehesse és hozzábújhasson.

Maggie Berry és Jessica Berry

- Jessica, drága kicsi kincsem. -- mondta halkan és a csöppnyi tipegőt könnybe lábadt szemekkel emelte a magasba, hogy hatalmas szeretettel magához ölelje.

Maggie Berry és Jessica Berry

Ettől kezdve Maggie életének minden pillanata a kicsi Jessy körül forgott.

Írta: Jessica Berry

A barátságos és jó humorú Jessica nemrég költözött Riverview kisvárosából Sunset Valley nagyvárosába. A művészi tehetséggel rendelkező lány bátran és kitartóan száll szembe a kihívásokkal. Kedvenc zenéje az elektronikus, kedvenc étele a gyümölcstorta, és kedvenc színe az ibolyaszín. Hobbyja az írás, a festegetés, a kertészkedés és a kirándulás. Nagy álma és életcélja, hogy a Sunset Valley-i Media TV hírolvasó sztárja legyen. Jelenleg szabadúszó íróként dolgozik Fiona McIrish szigorú főnöki felügyelete alatt.

Kategória: A világ körül, Jessica titkos naplója, The Sims 3 alapjáték, The Sims 3 kiegészítő csomagok, The Sims 3 videók Címkék: , , , , , ,