Starlight Magazin – The Sims 3 mesék és ingyen letöltések The Sims 3 Free Downloads

Reggel fél 9-kor az ébresztő óra szörnyű kolompolására ébredtem fel, fájó háttal és jól elzsibbadt jobb kézzel, ahogy a fejem alatt a kispárnát szorongattam…

Wendy a kispaddal együtt az ágyat is kidobta, hogy a szerencsétlen Jessica Berry az összecsukható kempingágy kemény fadeszkáin összekuporodva ringassa álomba magát, és egész éjszaka kényelmetlenül aludjon!…

Barátnőmnek ezt feltétlenül az orra alá fogom dörgölni, gondoltam kuncogva, és lenyomtam a vekkert. Hogy meg fog ijedni és biztosan nem is fog kapcsolni! Gonoszkodtam tovább magamban, majd mosolyogva felkeltem, hogy a fürdőbe menjek.

Sok időm nem maradt és igyekeznem kellett, ha még reggelizni is akartam az állásinterjú előtt. Már pedig szerettem volna, mert Sunset Valley Media Centerének a felhőkarcolójának az 5. emeletén nem állhatok a leendő főnöknőm elé korgó hassal.

„Mondd csak Jessy, kellett neked mindenáron felkelned és hajnali 2-kor a pocakodba tömni a gyümölcstortát?! Tessék, most aztán kapkodhatsz!”

És kapkodtam is, hogy 9 óra után pár perccel elindulhassak otthonról.

A Media Centerrel szemben lévő non-stop gyorsbüfét szemeltem ki reggelim elfogyasztásának színhelyéül… mert a városban ezt az egyet ismertem. Ez a hely különben is tökéletes volt. Mint már írtam, szemben van a leendő munkahelyemmel.

Tofundámmal az irodaház parkolójába parkoltam és átsétáltam az étkezdébe.

Gofrit rendeltem, mert egy mosolygós pincérnő éppen akkor hozott ki a konyháról néhány ínycsiklandozó adagot az üveges pult mögé helyezvén és kedvesen mondván, hogy a gofri specialitásukat meg kell kóstolnom, egyedülálló a városban.

Igaza van, szeretem is, és legalább nem kell várnom másra, míg elkészül, gondoltam örömmel. Pillanatokon belül a pompásan illatozó gofrimmal siethettem is a hátsó részre a pénztárhoz… Ahol nem volt senki sem!…

Rémülten néztem körbe, majd kiakadt szemekkel a gofris tálra, és a fejemben már előbújt és rémisztgetni is kezdett az elkésés szelleme: „Elrohannak a percek, s meglátod, az lesz a falánkságod ára, hogy életed óriási álma, menthetetlenül elsüllyed ebbe az adag gofri specialitásba!”

- Kisasszony! -- hallottam egyszer csak a távolból -- Valami gond van az étellel? -- szólt hozzám szelleműzőként a mosolygós pincérnő.

- Nem.. nem… dehogyis… -- szabadkoztam dadogva kissé zavarban érezvén magam a furcsának tűnő viselkedésem miatt. A fiatal nő mit sem törődve ezzel elfoglalta helyét a pénztárgép mögött és barátságosan megkérdezte:

- Parancsol még valamit?

- Köszönöm nem. -- feleltem ránézve, és ebben a pillanatban a háta mögött a cukorkás, nyalókás rész mellett megpillantottam a mobilkártyákat.

- Árulnak feltöltőkártyákat is? -- kérdeztem izgatottan. Utána persze már megbántam… ez ugyanolyan bugyuta kérdés volt, mint mikor kijössz a fodrásztól rövidre vágott csinos nyári frizurával és az összes barátnőd legelső kérdése: -- Levágattad a hajadat??? Ááá, az ilyenektől komolyan égnek áll a hajam! Na meg azoktól, hogy…

- Igen, tegnaptól árulunk. -- felelte a lány megszakítva az elmélkedésemet. -- A főnök ötlete volt, hogy az irodaház dolgozói úgy fogják venni, mint a cukrot. Maga is ott dolgozik? Üzletben vagy újságírásban utazik?

- Újságírásban -- feleltem -… vagyis abban szeretnék… 10-re megyek állásinterjúra.

- Fiona McIrish-hoz?

- Igen.

- Hát akkor csak igyekezzen reggelizni, nehogy elkéssen. Fiona nagyon szigorú és a késést sem semmiben, sem senkinek nem nézi el. Precízsége messze földön híres, akárcsak az elvárásai!

- Igen, hallottam már róla. -- válaszoltam egyetértve.

- Kösse fel a divatos farmerját jól! Minden 100. simnek sikerül csak bekerülnie a Média vállalathoz. És, ha nagy nehezen bekerülnek is, legtöbbjük egy-két hónapnál hosszabb ideig nem bírja tovább Fiona kezei alatt a kiképzést… Higgye csak el nekem, hosszú ideje dolgozok itt, és már sok mindent láttam. Ha úgy alakul majd mesélek, most nem akarom feltartani. A gofrija is lassan kihűl és a végén még elkéri a panaszkönyvet. -- mondta nekem jóindulattal és mosolyogva. -- Beüssek a pénztárgépbe az étel mellé egy mobilkártya árát is?

- Igen, legyen kedves. – feleltem egyszerűen és halkan, mert teljesen ledöbbentem a hallottakon. Tudtam, hogy nem lesz egy gyerekjáték, hogy megkapjam az állást, de azért ennyire borongós helyzetre azért mégsem számítottam.

- Akkor összesen 85 simoleon lesz. -- nyújtotta át a blokkot, amit nagy sóhajtással köszöntem meg és fizettem ki. Persze nem az ár miatt sóhajtoztam, és ezt a lány is tudta. Nem először élhetett állt hasonló helyzetet. Kifelé a kerthelyiség felé indultam, mikor búcsúzóul kedvesen még utánam kiabált:

- Sok szerencsét! Ha megkapja az állást, megisszuk a pertut. Én fizetem!

- Megegyeztünk! -- fordultam meg mosolyogva egy pillanatra feléje, majd kisiettem.

Leültem az egyik asztalhoz, és enni kezdtem.

Mit ne mondjak étvágyam eléggé elment, de azért pár falatot legyömöszöltem.
Utána beraktam a mobilomba a kártyát, még mielőtt el nem veszítem -- hajlamos vagyok az ilyenekre -, és bekapcsoltam.

Rögtön hangos bippegéssel jelezte, hogy jött egy sms-em.

Wendy írt, hogy sajnos közbejött neki valami halaszthatatlan és nem ér rá ma, de azért jelezzem mi volt velem… bár ő előre tudja 100% biztosan, hogy megkapom az állást!

Aranyos barátném, mindig próbál valamivel biztatni és lelket önteni belém. Most is -- tudja, hogy én nagyon bírom -, még három hatalmas nagyot kacsintó smiley jelet is biggyesztett az sms-e végére, pedig nem szokott ilyet tenni!

Amíg ide-oda méláztam ilyeneken, az idő úgy elszaladt, hogy a végén már nekem is szaladnom kellett a kocsimhoz…

… hogy a kesztyűtartóból gyorsan kivegyem a bizonyítványaimat és besiessek az épületbe.

Ahogy a lifttel egyre magasabbra repültem, a szívem a torkomban egyre erőteljesebben dobogott.

A felvonó a legfelső végállomásnál aprót csilingelve megállt és kiléptem.

Jessica Berry ott állt szembe álmainak és vágyainak hatalmas üvegajtaja előtt néhány méterre és inába szállt a bátorság és megmozdulni sem bírt!

„Jessy, azonnal szedd össze magad, most nem lehetsz ilyen mafla!”

Csukott szemmel egy mély levegőt vettem, kicsit benntartottam, majd hirtelen kifújtam és felnyitottam szememet, ezzel együtt fejemet felemeltem és magabiztosan az ajtóhoz léptem és bekopogtam. Az üvegajtó erre aztán mindenféle kongó-bongó hangot adott ki, ami mindenre hasonlított, csak kulturált kopogásra nem.

A város centruma felé néző panoráma ablak előtti íróasztalnál ülő vörös hajú nő, aki addig egészen belemélyedve olvasott, hirtelen felnézett, majd nagyon gyorsan felpattant a székből, egy hirtelen mozdulattal az asztalra dobta a könyvet, és nagy lépésekkel felém indult.

„Na Jessy ezt jól megcsináltad -- gondoltam -, még be se lépsz, és már repülsz is ki!”

A nő odaért az ajtóhoz, én meg felkészültem lelkiekben, hogy az álmom most úgy pukkant széjjel, mint a szappanbuborék az erős szélben.

- Jessica? Ugye, Maga az? -- kérdezte örömmel és kezet nyújtott -- Fiona McIrish vagyok.

Mindenre számítottam, de erre a fogadtatásra nem, így hát jó bugyután előrenyújtottam a jobb kezemet. A nő megfogta, megrázta, majd bal kezével is megfogta kezemet és legnagyobb döbbentemre azt kérdezte:

- Mondja csak, ezzel az aranyat érő kézzel írta a „Dolldroid típusú találkozások” című sci-fijét?

- I…i… igen… -- dadogtam, és földönkívüli zavarodottságomba hozzáraktam -- …meg ezzel a másikkal! -- és lassan felemeltem megmutatni a bal kezemet is.

Fiona mindkét kezemet megfogta…

…és örömittasan folytatta:

- Nagyon nagy megtisztelés vállalatomnak, hogy Maga nálunk fog dolgozni!

Fogalmam sincs, hogy milyen arcot vághattam, de el tudom képzelni, mert Fiona kérdőn fordult hozzám:

- Benne van gyermekem?

- Persze… benne… de… de… az írás… hogy…?

- Hogy került hozzám, kedvesem? -- vágott közbe mosolyogva -- Egyszerűen.

Tegnap este Edward Wellington üzleti fogadásán személyesen képviseltem a városi sajtót. Egyszer csak egy hosszú barna hajú lány -- azt hiszem Wellingtonék lánya -- lépett hozzám:

„Ön Fiona McIrish? Ebbe feltétlenül bele kell olvasnia!” -- mondta magabiztosan átnyújtva a lapokat, majd kimért eleganciával elnézést kért. „Bocsásson meg, nem is tartom fel az olvasásban.” Aztán lassan elindult, de még mielőtt a vendégek között elvegyült volna visszafordult felém és sejtelmes mosollyal az arcán felhatalmazott: „Nyugodtan magával viheti… úgy sem fogja tudni letenni!”

- És milyen igaza lett neki gyermekem! Szégyellem, de annyira belemélyedtem az olvasásba, hogy Edward csinos felesége, Elizabeth Wellington, a vendégek távozása után szabadkozva kérdezte meg, hogy szóljon-e a szobalánynak, hogy a vendégszobába megágyazzon? -- mesélte Fiona pironkodva.

- Na de nem szaporítom tovább a szót. -- mondta gyorsan és nagy örömmel átölelt. -- Jessica Berry szeretettel köszöntöm a Sunset Valley Media Center új dolgozójaként!

Azalatt a néhány perc alatt, mióta beléptem az irodába az események úgy felperegtek, és olyan nem várt fordulatokat vettek, hogy még követni is alig tudtam, nemhogy felfogni. Fejemben a millió dolog össze-visszazakatolt, s hirtelen azt se tudtam, hogy a földön vagy a mennyekbe járok, s hogy mindez csak egy szép álom vagy maga a valóságos valóság.

- Ha önnek megfelel holnaptól már munkába is állhat!

- Természetesen! -- vágtam rá, ahogy a lemerevedett leblokkolásom végre feloldódott és kezdtem megérteni, hogy ami velem történik, az nem más, mint csodálatos valóság.

Nem sokkal később, a részleteket megbeszélve és a munkaruhámat is magamhoz véve, magam mögött hagytam Fionát és az üvegirodát, hogy az irodaház előtt egekbe szökő boldogságtól ittasan…

…elújságoljam a nagy hírt:

- Szia Maggie néni! Sikerült! Felvettek!

- Gratulálok kicsikém! Mikor kezdesz?

- Már holnap!

- De ugye holnaptól még nem leszel a tvben?! – kérdezte kicsit megrettenve, majd nagy levegőt véve izgatottan folytatta -- Jaj jaj, semmiképpen sem szeretnék lemaradni a legelső tv szereplésedről! De a holnapi napra már ma gőzerővel készülünk, és reggel óta az összes konyhai alkalmazott itt van az étteremben. A helyi Filiszter Alapítvány Iskolában egész napos űrhajós nap lesz a simgyerekeknek, kedves szomszédunk, Jurij Simovitch 20 éves űrhajós osztálytalálkozójával egybekötve.

- Tudod kicsim, Maggie néni egyetlen városi rendezvényről sem hiányozhat a főztjeivel együtt! Különben egész Riverview városa már ma a fejetetejére állt, mi lesz nálunk holnap?!

- Ne aggódj semmiért se Maggie néni! Főleg miattam ne, azért ilyen gyorsan még nem jelenek meg a képernyődön. Mellesleg újságkihordóként kezdek! -- nevettem nagyot, és hozzáfűztem még okosan -- Én sem vagyok kivétel és a ranglétrák magas olykor nehéz lépcsőfokait nekem is meg kell másznom egyenként.

- Bizony ez így van kicsikém! Nálam sem hullott semmi sem az ölembe, hanem keményen meg kellett dolgoznom minden egyes garasért, akarom mondani simoleonért. Emlékszel? Meséltem már neked….

- Persze hogy emlékszek, minden egyes szóra kristálytisztán emlékszek! -- feleltem őszintén és ebben a pillanatban jött az ötlet, hogy Maggie csodálatos szívmelengető életútját meg fogom írni!