Starlight Magazin – The Sims 3 mesék és ingyen letöltések The Sims 3 Free Downloads

Kedves naplóm!

Már lassan éjfélre jár. Hosszú volt a nap… de ígéretemet mégsem szegem meg, és még ma belekezdek a naplóírásba!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hétköznapi lány, ki egy nap Riverview csendes kistelepülését maga mögött hagyva nagy sebességgel rákanyarodott a várva várt nagy betűs Élet kacskaringós útjára, Sunset Valley bevezetőútjára, a Vörösfenyő fasorra.

A tengerparti nagyvárosnak csodás napsütéses időjárás volt mindig is, ám ezen a napon sejtelmes áthatolhatatlannak tűnő sűrű ködbe burkolózott, mintha el akarna rejtőzni az ismeretlen lány elől…

- Jessica Berry fel a fejjel, és ne vedd ezt rossz előjelnek! -- biztattam fennhangon magamat miközben megállíthatatlanul szeltem a veszélyes kanyarokat.

A sziklás magas parton a délceg fenyőerdő mellett suhantam, mialatt lent a tenger a szélkorbácsolástól fájón morajlott. Kedvemet ez mégsem szegte, mert mire a város szélét elértem, és a védett völgybe leértem, a komisz időjárás a ködöt már szép napsütésre cserélte. A Városháza toronyóráján a napsugarak vidáman ugráltak, s a tiszta világoskék égen is mindössze egy ártatlan kis bárányfelhő kémlelt körbe.

A hosszú Panoráma körút a centrumon keresztül egyenesen át vezetett a csendes kertvárosi részre, hova egykettőre megérkeztem.

Már csak pár méter, gondoltam, s a gázpedálra léptem, hogy mihamarább odaérjek. Tofunda Wagon kocsim szolgálatkészen engedelmeskedett és pillanatokon belül Sim köz zsákutcájának a legvégén az úticélomat már el is értem.

A ház elé parkoláskor háromszor röviden megnyomtam a dudát. A duda felbőgött és rekedtes hangon jelezte Wendy-nek:

Jessica Berry telis tele mesés álmokkal és vágyakkal megérkezett, hogy beköltözzön új otthonába!

A nagy fogadtatás elmaradt. Leszámítva a távolból hallatszódó nem épp boldogságtól ittas szomszédnak a kiabálását, amit befelé menet hallottam: „Szuper! Ez aztán marha jó!”

Kuncogva a lépcsőhöz mentem és a fejemben az járt, a szomszéd tudja már, hogy itt vagyok -- sikerült neki „szépen” bemutatkoznom -, de vajon tudja ezt a barátnőm is? Lehet, hogy itt sincs? Máskor még ki se szállok a kocsimból, és már ott van mellettem, hogy egy másodperc se vesszen kárba, és mesél és mesél, hogy mi minden történt vele.

Már kezdtem aggódni, de ahogy a kilincset lenyomtam és kitártam az ajtót, megpillantottam a hátsókertre néző ablakon kitekintő lányt.

- Szia Wendy! Megérkeztem! -- kiáltottam vidáman és hozzáléptem.

A csinos barnásvöröses hajú lány kicsit összerezzenve fordult felém, majd a tőle megszokott örömmel üdvözölt:

- Szia Jessy! Örülök, hogy megérkeztél, már vártalak.

- Vártál? Nem úgy néz ki! -- incselkedtem vele nevetve, miközben barátságosan átöleltük egymást. -- Meg se hallottad, hogy parkoláskor dudáltam hármat.

- De hallottam… csak épp eszembe jutott valami… -- bambult kicsit szomorkásan maga elé -- …Itt a hátsó verandán, a kispadon mennyi szép percet töltöttünk el Richarddal…

- Wendy! -- szóltam rá erélyesen, hogy kiszakítsam az álmodozásból. -- A múlt elmúlt! Megígérted, hogy nem foglalkozol többet Richarddal.

- Nem is! -- felelte visszazökkenve a valóságba. -- Kidobtam mindent, ami rá emlékeztet. Még a kispadot is!

- Te Wendy, a kispadot azért meghagyhattad volna nekem! -- viccelődtem sértődöttséget játszva.

- Nem Jessy! Nem hoz szerencsét! Te most a saját életedet kezded el, és azt nem kezdheted el Wendy Wellington szerelmi csalódásának a használt és elkopott bútorain! -- felelte határozottan, aztán rám nézett huncutul és nagyot nevettünk.

Barátnőmmel sokat szoktunk csipkelődni, és ez persze a mai délután sem maradhatott ki. Egyikünk elkezdi a bolondozást, a másikunk biztosan rákontráz.
Így hát viccelődések és nevetések közepette gyorsan körbevezetett a házon -- nem mintha nem ismerném, hiszen korábban egyszer-kétszer már jártam nála itt is -, aztán átadta a kulcsokat, majd elővett egy papírt és mély alázattal megszólalt:

- Legelső emberként simként kérhetnék Öntől egy csodálatos autogramot erre a papírra?

- Természetesen! Eme kérésnek ellenállni képtelenség! Milyen megszólítást írjak rá? -- vettem a lapot, aztán gyorsan a kezembe is, hogy viccelődve folytassam: -- Wendynek? Vagy… sok szeretettel Wendynek?

- Óh, ugyan, semmi esetre sem szeretném Önt túlterhelni, elég csak egy egyszerű aláírás az Ön híres nevével.

- Parancsoljon! Egy megszólítás nélküli egyszerű dedikálás. -- nyújtottam át a lapot aláírva és nevetve -- Ez kizárólag a Magáé és nem szeretném később viszontlátni egy Inter-Sim-Netes aukciós oldalon!

- Ez nem fog megtörténni, ügyvédi becsületszavamat adom rá! -- nevetett fel hangosan és megpecsételve a szerződésünket, kezet ráztunk.

- Jessica Berry szívből gratulálok! Ön boldog tulajdonosa lett élete legelső saját házának! -- mondta határozottan, majd a mobiltelefonjának kijelzőjére nézett.

- Ne haragudj, rohannom kell! -- vette észre meglepődve mennyire elszaladt az idő, és már indult is a bejárati ajtóhoz. -- Holnap délelőtt összefuthatnánk, aztán megmutatom jobban a várost és mehetnénk soppingolni is egy kicsit.

- Rendben! -- feleltem én is kifelé indulva, hogy csomagjaimat behozzam. -- Rád csörgök, ha végeztem. Ugye nem felejtetted el, hogy 10-re megyek az állásinterjúra.

- Dehogyis! -- felelte Wendy komoly arccal, majd az ajtó előtt kitárt kézzel szinte a földig meghajolva udvariasan tessékelt előre:

- Fáradjon csak előre tisztelt Jessica Berry! Az Ön híres médiasztársága teljes alázattal tölt el engem, miről elfeledkezni lehetetlenség. Nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy ámbár a kifelé vezető utat csukott szemmel is jól ismerem, Maga mégis fáradtságát nem kímélve kikísér engem! -- csipkelődött egyet viccesen, mire ismét nagyot nevettünk és kiléptünk az ajtón.

Útközben újra komolyra véve a szót megemlítette, hogyha a kert fűnyírásával nem szeretnék foglalkozni, akkor majd odaadja a kertészük telefonszámát.

- Ó ugyan! Ekkora zsebkendőnyi területtel minden gond nélkül elbánok, sőt a hosszas szellemi ülőmunkák után igazi vérpezsdítő kikapcsolódás lesz egy kis kerti munka. -- feleltem, aztán már nevetve kérdeztem meg tőle:

- Mondja csak Wellington kisasszony, mennyire előrehaladott állapotban van az Alzheimer kórja, hogy már elfelejtette, hogy a kertészkedés az egyik kedvenc hobbim? -- Wendy erre nagyot kacagott és a szokás hatalmával védekezett:

- Tudod Jessy, hogy én nem szeretek füvet nyírni.

- Tudom. -- válaszoltam, majd gyorsan hozzáfűztem kihangsúlyozva: -- Én nem szenvedek emlékezet kiesésben!

- Jól van na! -- vágott viccesen fintorgó grimaszt és könyökével óvatosan oldalba bökött, mire nagyot nevettünk. Még akkor is mosolyogtam és a kifogyhatatlan kötözködéseinkre gondoltam vidáman mikor hozzám fordult és búcsúzásként barátságosan megölelt.

- Minden jót Jessica! Ha bármire szükséged van, csak nyugodtan szóljál! -- mondta, majd elindult az utcán.

Ekkor jutott eszembe, hogy az új írásommal a napokban végeztem és mivel a műveimnek barátnőm az egyik legnagyobb rajongója így utána kiáltottam:

- Készen van ám az új történetem!

Wendy abban a szempillanatban megtorpant és egy szempillantás alatt újra mellettem termett. Kezeit összekulcsolva viccesen beroggyantott térdekkel könyörgött:

- Juj, légyszí, légyszí add oda! Belehalok, ha még ma nem olvashatom el!

- Akkor azonnal át kell, hogy adjam Önnek Wellington kisasszony! -- mondtam és az autóm hátsó ülésén fekvő legfelső kisebb piroskockás utazóládából az irományaim kupacából elővettem egy kinyomtatott példányt és átnyújtottam.

- Dolldroid típusú találkozások. – olvasta fel a címet – Ez sci-fi műfaj?

- Igen – feleltem kacsintva.

- Te Jessy! Csak nem? -- visított fel ujjongva -- Csak nem Tvixy?? A robot-baba-barátnőnk???

- De bizony ő! -- feleltem nevetve és szemem előtt felmerengett Tvixy kis feje, mely sokszor oly mókás és egyben rémisztő is volt.

- Juj, annyira, de annyira kíváncsi vagyok. Rohanok is!!! Egy-kettőre lerendezek mindent, és aztán végigolvasom! -- kiáltotta izgatottan menetközben és pillanatokon belül az új cabriójával villámgyorsan elhajtott. Én pedig mosolyogva öreg Tofunda Wagonomhoz mentem, hogy kipakoljak a hátsó üléséről.

A könnyebb kacatos dobozok után a négy súlyosabb piroskockás utazóláda következett, melyeket Maggie nénitől kaptam. Sikerült mindenféle nehézség nélkül úgy kirángatnom őket, hogy egybe is maradtak! El se hiszed, mennyire örültem!

Ezek a kofferek legalább 1000 évesek! Maggie néni mégis nagyon ragaszkodik hozzájuk, és azt mondja, hogy szerencsét hoznak. Hmm… van benne valami… Nagy szerencsémre nem szakadtak ki! Van bennük egy-két törékeny dolog.

Hoppá! Törékeny dolgok… hova is fogom rakni őket?

Erre a gondolatra aztán csapot-papot otthagytam és besiettem a házba, hogy sebtében eltervezzem mi hova kerüljön. Ahogy beléptem a tágas nappaliba határtalan öröm kerített hatalmába. Ekkor kezdtem el felfogni igazán, hogy van egy házam és a saját lábamra álltam!

Az ablakhoz mentem és kinéztem. Csodás panoráma nyílt a hegyekre és a messzi Sziklás vízesésre, mely a lombok között bújócskázott.

A vízeséshez valamelyik nap ellátogatok, határoztam el merengve nézve a távolba a zuhatagot…

A Sziklás vízesés és környéke Sunset Valley egyik gyöngyszeme. Tiszta vizű tava a horgászat szerelmeseinek nyújt halban gazdag kikapcsolódási lehetőséget, míg az üde, hegyekkel védett, vadvirágos rétje a piknikezőket puha gyepjével várja.

Az inspiráló táj kedvelt látogatóhelye a festőművészeknek és az íróknak is, kik ihletekkel megtelve szabadon alkothatnak a szabadban.

„Látod Jessica, ez kell neked is! S meglátod, hamarosan meglátod híres Hírolvasó sztárként a tévében magadat!”

Az álomvilágból aztán nagyon gyorsan repültem vissza a valóvilágba, hogy a csomagtartót is kipakoljam, és végre behurcolkodjak…

…még mielőtt lemegy a nap, még mielőtt eltelik a nap.

Apropó, jutott eszembe ekkor hirtelen, Maggie nénit fel kell hívnom, biztosan aggódik már.

Így hát ismét csapot-papot, kartoncsomagot, a kertben hagytam és besiettem. Hála Wendy-nek a házitelefont nem dobta ki, így nem kellett utcai fülkét keresnem.

Hűha, el ne felejtsem holnap, a mobilomat fel kell tölteni! Jutott eszembe villámcsapásként, míg vártam, hogy a hívott szám bejelentkezzen. Ez persze hihetetlen gyorsasággal megtörtént és már csevegni is kezdtem:

- Szia Maggie néni!

- Szervusz Kicsikém! -- hallatszódott a vonal túlsó végéről egy aggódó hang. -- Már nagyon vártam, hogy hívjál. Minden rendben?

- Igen, szerencsésen megérkeztem. -- válaszoltam hamarjában, hogy mielőbb megnyugtassam az idős nőt. Részletesen elmeséltem az utazást és a megérkezést, s Maggie örömmel hallgatta végig mondandómat.

- Örülök, hogy rendben mentek a dolgok… de azért kicsit szomorú vagyok… -- mondta elcsukló hangon, mit leplezni szeretett volna, de nem igazán sikerült, ezért erőt véve magán azzal folytatta: -- Itt maradtak a konyhakredencen a vetőmagok. Elküldjem postán?

- Maggie néni nemsokára úgyis jössz a házavatómra, akkor magaddal hozod őket.

- Igazad van Jessike. Még valami fontosat szerettem volna mondani… ö… mit is? -- töprengett hangosan egy pillanatig majd gyorsan folytatta. -- Igen, megvan!

- A kisebbik kockás utazóládába csomagoltam neked egy kis gyümölcstortát és egy kis 1000%-os frissen facsart kertigyümölcs-koktélt is rejtettem melléje. Megtaláltad?

- Drága Maggie néni köszönöm neked. Sajnos még nem volt időm kicsomagolni, most fogok hozzá.

- Oh, akkor nem is tartalak fel angyalkám. -- felelte kissé szomorkásan.

- Maggie néni, te soha nem tartasz fel! -- válaszoltam vigasztalva, és elbúcsúzás előtt újra megígértem, hogy gyakran fel fogom hívni.

A kagyló letétele után valami furcsa ürességet éreztem…

… s ez az érzés végig kísértetiesen végigkísért addig is, amíg behurcolkodtam.

Az íróasztalnál ülve már könnyeimet visszaszorítva szívókáztam a kertigyümölcs-koktélt.

A zamatos folyadék, ahogy egyre jobban terjeszkedett el a hasamban, a furcsa üresség egyre erősebben foglalta el lelkemben sziklaszilárd helyét.

Torkom összeszorult, s lassan már egy csepp sem csúszott le.

…Csak néhány könnycsepp az arcomon…

Az ellazító habfürdőzés után frotir hálóköntösömbe bújtam és leültem az íróasztalomhoz.

Olyan magányosnak éreztem magam, mint egy cserép árván üldögélő pöttyös orchidea füzér.

…Már későre jár, mindjárt éjfélt mutat az óra…

Holnap korán kell kelnem… de Maggie néninek tett ígéretemet akkor is betartom:

Azon a csodálatos napon, mikor Jessica Berry önálló életet kezd, a naplóírásba még aznap belekezd!